Júliusi Szerzemények | Notino, Bioderma, AVON

péntek, augusztus 11, 2017


A július nem volt túl produktív semmilyen szempontból, mivel négyből két hetet beteg voltam, ráadásul a hónap is gyorsan elrepült. Szóval vásárolni sem igazán voltam, ami nem is baj, de azért jött pár csomagom, amik közül az egyiket én rendeltem, a másik kettő viszont tesztelésre érkezett. Ezen kívül ha vettem is valamit fogalmam sincs mit, ezúttal nem annyira vezettem a listámat, illetve újfent ruhákat szereztem be, de azokat most nem mutatnám meg.

Az első csomagban nyári újdonságok érkeztek, a legújabb - Sensual la Vita - tusfürdő illat, amitől valamiért egy kellemes nyári illatot reméltem. A mark. pirosító - highlighter duó praktikusnak ígérkezett, első benyomás alapján a pirosító szín enyhén csillámos, a kiemelő szín viszont matt, már amikor látszik belőle valami. A Luxe Bronzosító palettából a világosabbat választottam, nagyon szép a csomagolás, valamint a színek elrendezése, viszont mostanra már sikerült eléggé lebarnulnom, így ehhez a színemhez lehet hogy túl világos lesz. A mark. tégelyes szemöldökformázók közül szintén a világosabb - blonde - árnyalatot választottam, ezt még nem próbáltam ki és nem is használtam még ilyen típusú terméket, szóval kíváncsi leszek mennyire fog beválni.


A Biodermától is érkezett egy csomagom, amiben két fényvédő lapult a Photoderm termékcsaládból. A Photoderm Spot 50+ egy arcra való kémiai fényvédő, amit Anyukám tesztel szorgosan, a Photoderm Kid 50+ pedig egy testre való, gyermekeknek is ajánlott fényvédő. Mindkettő illatanyag, alkohol és parfüm mentes. Tervezek írni mindkettőről a jövőben. A napszemüveget pedig a Balatonon vettem, az egyik nagyobb Spar-ban, volt egy csomó szép, teljesen jó áron.


Notino-ról megrendeltem a Maybelline Lasting Drama gél állagú szemhéjtust, erről olvastam a legtöbb pozitív véleményt, és egész jó árban is volt. Szintén Maybelline Master Contour Stick, amit a legvilágosabb árnyalatban választottam, régóta szemezgettem már vele. A Milk Shake-től egy spray-s kondicionálót szerettem volna eredetileg, és abban a hitben is éltem egészen a rendelés megérkezéséig, hogy az fog érkezni, de sajnos benéztem és végül nem azt rendeltem, amit szerettem volna, szóval azt majd legközelebb. Szerencsére azonban ez az 'Incredible Milk' is jó szuperál idáig, nincs panaszom rá. Ezen kívül rendeltem még egy Curaprox fogkefét, ami már használatban van, ezért nincs is a képen, jó ideje mozgatott már a kíváncsiság, hogy milyenek a márka termékei, s nem csalódtam.


Az utolsó dolog egy melltartó zsák, tök praktikus, melltartókat és bikiniket érdemes beletenni mosáskor, így kíméletesebb mosni és ha a merevítő kijönne esetleg, akkor nem a mosógépben fog elveszni. Olcsó, strapabíró és még jól is néz ki.


Hogy telt a júliusotok?
Miket szereztetek be a hónapban?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék