Bourjois Rouge Edition Velvet - 14 Plum Plum Girl

szombat, augusztus 05, 2017


Nálam csak március környékén kezdődött a matt folyékony rúzs láz, s annyira agyon voltak hype-olva akkoriban a Bourjois Rouge Edition Velvet folyékony matt ajakrúzsok, hogy úgy döntöttem benevezek egyre. Sokat nézegettem színmintákat a neten és ezek alapján esett a választásom a 14 Plum Plum Girl árnyalatra. Hogy mennyire valósághű a színe képeken, mennyire tartós és érdemes-e rá beruházni, kiderül a mai bejegyzésből.

Mindenképpen egy nude verziót szerettem volna eleinte, de a swatch-okat nézegetve egyik sem győzött meg igazán, annál is inkább a Plum Plum Girl árnyalat, ami képek alapján nagyon szép lilának tűnt, én pedig az ütős lilákért is rajongok, szóval hamar meg is nyert magának képek alapján. Matt hatást, extra komfort érzetet, egyenletes felvitelt és 24 órás tartósságot ígér - ebből mennyit tart be?

A tégely 7,7 ml terméket rejt magában, az applikátor puha és meglepően kevés terméket vesz fel. Legalábbis én más hasonló folyékony rúzsoknál inkább azt tapasztalom, hogy sokat vesz fel, semmint keveset. Emiatt én egyetlen belemártással nem is tudom felvinni a rúzst, többször kell belemártani az applikátort és maga a termék is krémesebb, mint az általam megszokott. Mindezek ellenére szépen felvihető, eldolgozható, egyenletesen fed valóban és nem emeli ki az ajkak száraz részeit sem. A szín erőteljes, nem is kell többször átmenni vele az ajkakon. Illata nincs, nem hagy maga után nehéz érzetet az ajkakon, olyan mintha nem is viselnék semmit.


Ami a színét illeti élőben nem igazán olyan, mint képeken, számomra ez okozott csalódást. Mivel én egy teljesen lila színt vártam, már csak a nevéből adódóan is, de sajnos élőben abszolút bordós árnyalatba hajaz, ami szerintem nekem sokkal kevésbé áll jól. Ez a folyékony rúzs lassan szárad az ajkakon, ezért könnyű elmaszatolni vagy belenyúlni, ugyanakkor korrigálni is. Ellenben miután megszárad már nem hagy nyomot a poháron sem. A finise nem teljesen matt, szóval 4-ből csak 2 ígéret pipa. A tartósságot viszont jelen árnyalat esetében annyira nem mondanám kiemelkedőnek, 3-4 órát bír ki maximum, ha nem eszem közben és belülről kifelé kopik. Ez azért a 24 órától elég messze van. Picit szárít, de engem nem vészesen.


Összességében az árnyalatbeli mellényúlást leszámítva nem tartom rossz terméknek, viszont azért elájulva sem vagyok tőle, nem hiszem, hogy vásárolok belőle újabb árnyalatot, mert más márkák hasonló termékei sokkal jobbak véleményem szerint és a színskála sem nyűgöz le igazán. NOTINO-ról rendeltem az enyémet, ahol úgy vettem észre a legolcsóbban lehet hozzá jutni (2670 Ft), jó pár árnyalat ráadásul pluszban akciós is (1910 Ft), így érdemesebb itt lecsapni rá, ha valaki kíváncsi rájuk.


Ti mit gondoltok a Bourjois Rouge Edition Velvet ajakrúzsokról?
Melyik márka liquid lipstick-eit szeretitek leginkább?

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nekem egy élénk piros árnyalat van meg, ha jól emlékszem 'velvet red' az árnyalat neve és az egyik legrosszabb rúzsom a gyűjteményemben, nem is szívesen használom sem a minősége miatt, sem azért, mert egy unalmas, jellegtelen piros árnyalatról van szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom hogy neked sem lett kedvenc, pedig a piros árnyalatokat dicsérik a legjobban.

      Törlés

Címkék