Minimalista arcápolás

csütörtök, július 27, 2017


Amikor beteg vagyok kevesebb az energiám és kedvem mindenhez, ilyenkor az arcápoláson is inkább gyorsan túlesni szeretek, ezért nem is bonyolítom túl, így volt ez nemrég 2 hétig. A mai bejegyzésben meg szeretném mutatni, hogyan néz ki nálam a minimalista arcápolás, milyen termékekből áll, s kiegészítem azzal, hogy szerintem mik azok a lépések, amiket rutintól és bőrtípustól függetlenül mindenki bőrének fontosak.

Előfordul, hogy nem betegség miatt váltok minimalistára, hanem pusztán azért mert úgy érzem a kevesebb több az arcomnak, év közben is változik a bőröm és változnak az igényei. Amikor problémásabb a bőröm, akkor a több lépéses, rétegezős rutint jobban igényli, amikor normalizálódik akkor pedig bőven elég ha csak pár terméket használok. Jelenleg 1 hónapja, hogy csak azt a pár 'alap' terméket használom, amit most meg fogok mutatni és elégedett vagyok az eredménnyel, a kombinációjukkal és a bőröm állapotával is.


Az első alap lépés az arctisztítás, ami hangulattól és bőrtípustól függetlenül fontos, hiszen a bőrről el kell távolítani a szennyeződéseket mindenkinek, én már régóta a Nutribiotic Skin Cleansert használom erre a célra, ami óriási adag, kíméletes és kifizetődő mennyiség is, továbbra is csak esténként használom, mert napi kétszer már hajlamos szárítani a bőröm, valamint reggelente nem is érzem szükségét a használatának. Ha sminkelsz, akkor pedig a sminkeltávolítás is elengedhetetlen, ne feküdj le úgy, hogy smink van az arcodon. Nálam ez most nem igazán aktuális, én nyáron különösen jobban kedvelem az arcom natúran, úgyis lefolyik vagy ráég a fejemre, erre pedig semmi szükségem.

Az arctisztítás másik pillére lehet a micellás vizek használata, én nyáron szoktam rájuk megint újból, szeretem reggel és este is áttörölni velük az arcomat, a Bioderma Sebium H2O a kedvencem, de amíg nem fogy el felváltva használom az Aromax Botanica Micellás Sminkeltávolító és Arctisztító Vízzell, amit még tesztelésre kaptam korábban, kíméletes, nem irritál, a sminkeket abszolút nem hozza le, maximum egy fél csomag vattakoronggal, szeretem ezt is, de a Bioderma nekem a tesztben leírt tulajdonságai miatt sokkal jobban bevált. Egyébként ez a lépés, ha valaki tényleg csak a minimumra vágyik akkor elhagyható, de nekem most hozzátartozik az arcápolásomhoz.


Reggelente arctisztítás után így nyáron szeretek valamilyen arcpermetet fújni az arcomra, jelenleg kettő van itthon a La Roche-Posay Serozinc problémás bőrre való, de gyakorlatilag nem érzek különösebb különbséget, mint más termálvíz spray-nél, frissíti a bőrt, picit hidratálja. A másik, amit ha választanom kell akkor jobban szeretek az Evian Micellás Víze, ezt még Párizsban vettem, a permetezőjét is jobban szeretem, de ami fontosabb hogy jobban érzem a hidratáló hatását. Persze csodát nem kell várni, ugyanúgy használok hidratálókrémet is, de egy kis plusznak jól esik a bőrömnek és melegben kifejezetten szeretem használni.


A hidratálás a másik alap lépés szerintem bármilyen bőrtípus esetében, én amióta megvan szinte csak a Clinique Moisture Surge Extended Relief hidratálót használom, ami a bőrömnek tökéletes, a nevére kattintva olvashatjátok a részletes véleményt róla. Jól hidratál, instant feltölti a bőrt, kíméletes és egyszerűen szuper. Ezt csak reggelente használom és amikor beteg voltam itt be is fejeződött a reggeli rutinom, ha utcára is megyek akkor itt következik még a fényvédő, ami mellé én ugyanúgy használok hidratálót, de ha valakinek nem igényli a bőre, akkor elegendő önmagában a fényvédő. Jelenleg a szintén Clinique Sun Mineral Sunscreen Fluidot használom, továbbra is szeretem, nem szárít, nem irritál, nem okoz pattanásokat, ellenben tökéletes védelmet nyújt a káros sugarakkal szemben.

Az utolsó dolog, amit amióta megvan nem is nélkülözöm és még betegen is használtam, az a The Ordinary Niacinamid szérum, ezt is csak esténként és nem minden nap alkalmazom, mert hát a bőröm nagyon szereti és valóban hatásos is, kivételesen rajtam is működik, de ennél többet nem árulnék el, mert szeretnék neki külön bejegyzést szentelni.


Szóval összességében a reggeli minimalista rutinom - micellás víz, termálvíz spray, hidratáló (ha kimegyek pluszban fényvédő), az esti pedig - micellás víz, arctisztító és heti pár alkalommal Nia szérum. Nekem ezek a termékek és kombinációk most tökéletesen beváltak, pedig nálam ritka, hogy minden passzol. Az arctisztítás (sminklemosás) és hidratálás szerintem a legfontosabb, ha valaki tényleg csak a legszükségesebbeket szeretné alkalmazni, akár pénztárca kímélő okokból, akár azért mert nem hisz a mindent kenjünk magunkra elvben, annak egy kíméletes arctisztítót és egy jó hidratáló krémet javaslok.


Nektek a minimalista arcápolás vagy a rétegezés vált be jobban?
Esetleg van olyan, aki egyáltalán nem használ semmit a bőrére?
Ha minimálisra kellene csökkenteni a termékeiteket, mi lenne az amiről biztosan nem mondanátok le?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék