Hatékony fegyver a hőségben: Borotalco Original Deo Roll On

csütörtök, június 22, 2017


A bejegyzés alanyáról való beszámoló azt hiszem teljesen aktuális ebben a hőséggel teli időszakban. Az utóbbi időben több dezodort/izzadásgátlót is kipróbáltam, de egyikkel sem voltam maximálisan elégedett, illetve ami mondjuk télen jól teljesített, az mostanra már kevés. Először egy Perspirex dezodort szerettem volna kipróbálni, de végül elriasztott a szadista hatása és a sok arra irányuló vélemény, hogy mennyire szárít. A sok sikertelen próbálkozás után gondoltam körbenézek Krémmánián, s az egyik legnépszerűbb, legjobbra ítélt dezodornak végül beadtam a derekam. Ez lenne a Borotalco Original Deo Roll On.

Rögtön bele is vágok a közepébe, több elvárást is felállítottam a Borotalco Original Deo-val, s egyébként az összes többi hasonló termékkel szemben is, ezeket fogom most megosztani veletek, ahogyan azt is, hogy mennyire vált be azokra a célokra, amikre megvásároltam. Az INCI-vel sajnos messze nem vagyok elégedett, alumínium sót és illatanyagokat, parfümöt tartalmaz. Viszont alkohol és parabén mentes. Ezt tudtam előre, de nincs mit tenni egyelőre, mert vagy ez van - vagy pedig visszaköszönő vizes foltok a felsőkön, amik engem roppant mód zavarnak érthető okokból.


Mit vártam el tőle?

Ne legyen büdös vagy túl intenzív illata és a bőrrel érintkezve se váljon azzá
Büdösnek nem mondanám, ettől függetlenül nem vagyok oda az illatáért, de szerencsére ez csak annyi ideig érezhető, ameddig magát a flakont kinyitom, majd a hónaljamra kenem, utána teljesen elillan és a bőrre kerülve sem válik kellemetlen szagúvá.

Ne hagyjon nedves érzetet a bőrön
Ez a pont az egyik oka annak, hogy ezer éve nem használtam golyós dezodort, mivel ki nem állhatom, hogy utána kivétel nélkül mindegyik nedves érzetet hagy a bőrömön, sőt még ragadnak is. Ez a Borotalco esetében sincs másként, sajnos ugyanúgy megvan ez az érzet, ami nagyjából 10-15 perc alatt tűnik el, utána már okés. Csak annyi a problémám vele, hogy ameddig nem szárad meg, addig én nem szeretek semmit csinálni, mert nagyon zavar és kora reggelente nem igazán van időm arra, hogy ücsörögjek, amíg megszárad.

Ne fogja be vagy hagyjon nyomot a ruhákon
Én nagyrészt akkor szoktam bedezodorozni magam, ha már felöltöztem, olyankor nincs baj, mert jó esetben már nem érintkezik a bőröm ruhával, legalábbis ujjatlan felsők és ruhák esetében, mert mostanában ezek voltak rajtam. Viszont ha valamiért mégis fordul a sorrend, akkor a ruhámnak is annyi, mert gyönyörű fehér csíkokat hagy rajta. Ez még idegesítőbb szokása, mint az előző.

Mérsékelje az izzadást
Ezt a pontot meglepően jól teljesíti, nem akadályozza meg maximálisan az izzadást, de olyan 90%-ban igen. A nap végén is ugyanolyan hatásos, mindezt ráadásul a legnagyobb hőség idején is hozza. Ezen a téren teljesen elégedett vagyok vele, hiszen ezt is vártam el tőle.

Fedje el az izzadással járó kellemetlen szagokat
Ezt a pontot is kipipálhatjuk, semmi kellemetlenséget nem tapasztaltam mellette.

Ne szárítsa, irritálja a bőröm, ne csípje
Az utolsó pontok is nagyon fontosak voltak, s szerencsére ezekkel sem volt gond. Abszolút nem szárítja a hónaljamat, nem okoz irritációt, pöttyöket, nem csíp és nem is irritál, aminek nagyon örülök.

Összességében elégedett vagyok a Borotalco Deo-jával, tudom ajánlani Nektek is, különösen ha az izzadásotok mértéke zavar Benneteket a legjobban, pláne így nyáron, mert ez a leghatásosabb, amit eddig kipróbáltam. Viszont azért ezzel is kell kompromisszumot kötni. A kiszerelése 50 ml-es, szerintem ezer évre is elég lenne és drogériákban tudjátok beszerezni, 990 Ft körül mozog az ára, illetve NOTINO-ról is rendelhető. Korábban a Nagy dezodor tesztes bejegyzésben már kifejtettem, hogy az izzadás egy természetes folyamat, s miért is nem szabad gátolni ezt, ez változatlan. Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy vannak időszakok és helyzetek, amikor érthető, hogy még is ilyen termékhez nyúlunk, de éves szinten mindig ilyen terméket használni nem hiszem, hogy annyira jó lenne.


Ti milyen dezodort/izzadásgátlót használtok?
A Borotalco termékekről mi a véleményetek?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék