7+1 érv, amiért megéri blogolni

hétfő, április 24, 2017


Természetesen mindenkinek jól esik, ha nem magának ír, nem feleslegesen tölti az idejét azzal, hogy pötyög a szerkesztőbe, képeket készít, utánajár a témának, megosztja a tapasztalatait, élményeit, tanácsokat ad. Nem árt, ha olvassa is valaki és értékelik is a munkáját és a befektetett energiát, ezzel nem vagyok másként én sem. De van jó pár ok, amiért megéri blogolni akkor is, ha nem olvasnak sokan vagy ha nem szponzorálnak. Ha elmegy a kedvetek a blog írástól, akármilyen ok miatt is, olvassátok el ezt a listát, vagy szedjétek össze azokat a dolgokat magatoknak, ami miatt úgy érzitek, hogy megéri írnotok, hátha motiválni fog.

Mikor három évvel ezelőtt létrehoztam a blogot semmihez sem értettem, ami vele kapcsolatos, mindennek egyesével kellett utánajárnom, sőt eleinte azt sem tudtam, hogy mire kell figyelnem, minek hogyan kellene kinéznie, de nem is igazán érdekelt. Csak szerettem volna létrehozni egy blogot, ami jó időtöltés lesz, elszöszölgetek vele, megoszthatom a véleményemet és ennyi. Egy percig sem gondoltam volna akkor, hogy ennyi idő után is írni fogom még. Visszanézve a régebbi bejegyzéseimet nem is igazán vagyok elégedett, de a csecsemők sem úgy születnek, hogy mindenhez értenek, ők is folyamatosan tanulnak meg mindent, s a blogolással sincs ez másként. Egyre jobban kezdtem belemélyedni a dolgokba, először csak a bőrápolás témája foglalkoztatott mélyebben, majd olyan külsőt szerettem volna a blognak, amit én is szívesen viszontlátnék másoknál, sokszor változtattam és rengeteg idő kellett ahhoz, hogy a mostani sablont az ízlésemre formáljam, hogy belenyúlkáljak a html kódba, hogy minden apróságnak rájöjjek a csínyjára-bínjára, de élveztem ezt a folyamatot, lekötött és boldog voltam, amikor a sok munka eredményét láthattam. Aztán jöhettek a képek, amik szintén borzalmasak voltak jó ideig, de idővel azokból is jobbat akartam, szebbet, rengeteget kísérletezem, próbálkozom még mind a mai napig, hogy megfeleljenek az elvárásaimnak. Ezeknek köszönhetően még inkább fejlődött a kitartásom. Még ma sem vagyok elégedett mindennel, de rengeteg dolog érdekel és szerintem még nagyon sok mindent tanulhatok majd. Nekem is jól esnek a hozzászólások, jól esik ha nem magamba beszélek, hanem aki olvas az válaszol, van véleménye, ha értékelik azt, amit kiadok a kezemből, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ezen kívül is sok dolog van még, ami amellett szól, hogy miért éri meg. Vannak időszakok, amikor Nekem is elmegy a kedvem valami miatt az egésztől, de elég hamar vissza is jön mindig, mert élvezem csinálni, élvezem a befotózást, különösen kertben, természetes napfényben, élvezem a bejegyzések írását, formázását és élvezem, amikor elkészül és viszontlátom közzétéve.


Megéri blogolni, mert:

1. Kialakul egy hobbid, amivel rendszeresen foglalkozol, ami kikapcsol, leköt, amit örömmel csinálsz.
2. Akarva akaratlanul is fejlődik az írás és fogalmazás készséged.
3. Egyre több mindenhez fogsz érteni, még ha csak alap szinten is. Minél régebb óta blogolsz, és minél jobban kötődsz a blogodhoz, annál jobb és jobb szeretnél majd lenni, ezért előbb-utóbb megtanulsz majd bánni a html kódokkal és a képszerkesztővel, hogy az igényeidnek megfelelő külsőt készíthess a blogodnak, képekből is egyre jobbat szeretnél és a sok kísérletezéssel, próbálkozással egyre jobb leszel minden aprónak tűnő részletben.
4. Az ismereteid is gyarapodni fognak, ha másért nem, azért mert tökéletes bejegyzésekre fogsz törekedni, amihez sokszor körültekintő utánajárás szükséges, akármilyen témában is írsz.
5. Ha netán írással kapcsolatos szakon szeretnél tovább tanulni vagy hasonló szakmában elhelyezkedni, akkor akár jó gyakorlás és referencia is lehet a későbbiekben.
6. Új embereket ismerhetsz meg, akiknek ráadásul hasonló az érdeklődési körük.
7. Segíthetsz másoknak, hasznos információkat adhatsz át nekik, inspirálhatod őket.
+1 Nálam a blog is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban vásároljak, hogy megfelelően válasszak termékeket.



Ti miből merítetek energiát, ha elmegy a kedvetek?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék