Madre Labs 1% Retinol Serum | Mindent a retinolról

kedd, augusztus 18, 2015


A retinol, más néven A-vitamin hatásos antioxidáns, segíti a sejtek normális működését, egészségesebb és jobb sejtek képződését. Fontos szerepe van a bőrápolásban, mivel csökkenti a kollagén lebomlását és serkenti a mélyen fekvő bőrrétegekben az új kötőszövetrostok kollagénből való képződését, így felfrissíti és feszessé teszi a bőrt. Ha viszont túl sokat használunk belőle kipirosodás, viszketés, kiszáradás és hámlás jelentkezhet. 

Kíváncsi voltam, hogy az én bőrömre milyen hatással lenne a retinol, ezért megrendeltem ezt a pénztárcabarát verziót, és mivel már hamarosan el is fogy eljött az ideje egy beszámolónak róla.

Az 1% retinol tartalmú szérum azt ígéri, hogy elősegíti a sejtek regenerálódását, harcol a pattanások nyomai, a bőr elszíneződései és a ráncok ellen. Kisimítja a mély ráncokat és finom vonalakat, feszessé varázsolja a bőrt. Egyenletessé teszi a bőrszínt, finomítja a pórusokat. Az én arcbőrömön a legnagyobb zavarótényező a tág pórusaim, így bíztam benne, hogy ez valamilyen mértékben segíteni fog rajta. Bármilyen bőrtípusra használható, környezetbarát csomagolású, állatkísérlet-mentes.

Kiszerelés, csomagolás, illat
A szérum egy tégelyben található, ami 28 gramm terméket tartalmaz, ennek ellenére egyáltalán nem fogy gyorsan. Ezt a fajta tárolási módszert viszont kevésbé preferálom, egyrészt kézzel kell belenyúlkálni ami nem a leghigiénikusabb, másrészt levegő hatására elvileg csökken az összetevő hatékonysága. Hogy ez a gyakorlatban mennyit is változtat a hatékonyságán, azt sajnos nem tudom. Maga a termék egy egyáltalán nem folyékony, elég trutyisan kinéző sárga színű massza (kocsonyás); ez engem cseppet sem izgat, mert nem az a lényeg, hogy hogy néz ki. Az illata semmi extra, engem nem zavar, nem érzem büdösnek sem.


Összetevők
Az összetevői szépek, nem tartalmaz semmilyen irritáló anyagot.

Használat
Esténként szoktam használni, az arcápolási rutinom utolsó lépéseként. Nem kell sok belőle, és lehet szemkörnyékre is nyugodtan kenni. Előfordult, hogy sikerült többet tennem belőle az arcomra, mint amennyi szükséges lenne, de ez nem okozott semmilyen különbséget, azon kívül, hogy több termék fogyott el egyszerre. Felkenés után sem csípett soha.

Tapasztalat, vélemény
Elég hamar beszívódik, nem hagy maga után semmilyen nyomot, nem marad az arcbőr ragacsos sem. A ránctalanító tulajdonságáról szerencsére nem tudok nyilatkozni, mert nincsenek ráncaim; viszont a beszívódást követően érezhetően feszül a bőröm tőle, és nem olyan értelemben, hogy szárítaná azt, hanem kellemesen feszes lesz tőle az arcom. Ezen kívül, ha gyulladt pattanásom van éppen, vagy kipirosodottabb a bőröm, akkor nagyon szépen lehúzza, segít a gyulladáscsökkentésben és megnyugtatja a bőröm, valamint még kellő mértékben hidratálja is, reggelre a bőröm is puhább. A használatának köszönhetően az arcbőröm egyenletesebbnek érzem, és az összkép is szebb. Abszolút nem irritál, még ha éppen egy apróbb seb is van a bőrömön semmi gondot nem okoz. Nem lehet túladagolni. Két, számomra negatívabb dolgot tudok megemlíteni vele kapcsolatban: a pórusok méretén semmit sem változtat sajnos, minimális mértékben sem húzta őket össze. Illetve BHA hámlasztóval kombinálva nekem nem vált be, hólyagszerű pattanások jelentek meg az arcomon, így a BHA használatát felfüggesztettem. Később lehet, hogy teszek majd még egy próbát velük együtt, de nem sok reményt fűzök hozzá.

Beszerezhetőség, szállítás
Megrendelhető iHerbről, az ára teljesen baráti $5.57, ilyen árban egy próbát mindenképpen megér. Mivel az enyém hamarosan elfogy, szerintem újra is rendelem, és most egyszerre többet fogok, hogy legyen tartalék. Egyedül a szállítási költség az, ami még mindig nevetséges és megdobja az árat, de azt kell mondanom, hogy ez a szérum ennek ellenére is megéri az árát. Eddig kétszer rendeltem erről az oldalról, mindkét alkalommal kereken két hét alatt érkezett meg a csomag, és szerencsére nem tűnt el, pedig nyomkövetési szám nélküli szállítással rendeltem, és minden rendeléshez ajándékot is szoktak küldeni. Ezen kívül az első rendelésnél, rendelési összegtől függően $5 vagy $10 kedvezménnyel élhetsz, kuponkód ellenében.

Szívesen kipróbálnék más márkától is retinol szérumokat, de eddig egyedül a Paula's Choice márkánál találkoztam vele, de annak az ára többszörösen is túl van a lélektani határomon.


Ismeritek ezt a szérumot?
Használtok retinol tartalmú terméket?

You Might Also Like

0 megjegyzés

Címkék